Országos szlovákiai döntő 2025. december 4-én

2025. december 4-én a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán rendezték meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny szlovákiai országos fordulóját. A verseny lebonyolítását a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács és az Arany A. László Polgári Társulás támogatta.

A döntőt a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet szervezte, a verseny koordinátora pedig Angyal László nyelvész volt. Az ország különböző pontjairól érkező 19 versenyzőt (10 gimnazistát és 9 szakközépiskolást), valamint tanáraikat a versenyszervező köszöntötte. A középiskolások egy tollbamondás megírásával és egy helyesírási feladatlap kitöltésével adtak számot felkészültségükről. A feladatlapokat az intézet nyelvészoktatói és doktoranduszai értékelték.

A tesztírás ideje alatt a kísérő tanárok szakmai előadásokon vettek részt, ahol az intézet munkatársai a közoktatásban is jól hasznosítható témákat mutattak be. Szendi Tünde előadásában az oral history felhasználási lehetőségeit ismertette a magyar nyelv és irodalom órákon, míg Presinszky Károly a szlovákiai magyar nyelvjárások megjelenítését mutatta be a közösségi médiában.

A versenyt és a szakmai programot követően a szervezők ebéddel vendégelték meg a résztvevőket, majd sor került a feladatok szóbeli bemutatására, értékelésére és az eredmények kihirdetésére. A verseny győztese Dávid Dóra lett a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskolából és Gimnáziumból (felkészítő tanár: Kulcsár Mónika). A második helyet Fitos Réka, a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákja szerezte meg (felkészítő tanár: Horváth Péter). A harmadik helyen Biháry Bianka végzett a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskolából és Gimnáziumból (felkészítő tanár: Demcsák Edit).

A legeredményesebb nyolc versenyző továbbjutott a Kárpát-medencei döntőbe, amelyet 2026. február 26–27-én rendeznek meg a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban.

Minden résztvevőnek és díjazottnak szívből gratulálunk!

Implom orszagos verseny 2025 01

Implom orszagos verseny 2025 02

Implom orszagos verseny 2025 03

Implom orszagos verseny 2025 04

Implom orszagos verseny 2025 05

Implom orszagos verseny 2025 06

Implom orszagos verseny 2025 07

Implom orszagos verseny 2025 08

Implom orszagos verseny 2025 09

Implom orszagos verseny 2025 10

Implom orszagos verseny 2025 11

Implom orszagos verseny 2025 12

Implom orszagos verseny 2025 13

Implom orszagos verseny 2025 14

Implom orszagos verseny 2025 15

Implom orszagos verseny 2025 16

Implom orszagos verseny 2025 17

Implom orszagos verseny 2025 18

Implom orszagos verseny 2025 19

Angyal László
Fotó: Decsi Zoltán

Országos szlovákiai döntő 2024. december 4-én

2024. december 4-én a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán került megrendezésre az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny szlovákiai országos fordulója. A verseny lebonyolítását a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács és az Arany A. László Polgári Társulás támogatta.

A verseny döntőjének lebonyolítója a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, a verseny koordinátora Angyal László nyelvész volt. Az ország különböző pontjairól érkező 20 versenyzőt (ebből 10 gimnazista és 10 szakközépiskolás) és tanáraikat a versenyszervező mellett Bauko János intézetigazgató köszöntötte. A középiskolások egy tollbamondás megírásával, valamint egy helyesírási feladatlap kitöltésével adtak számot a felkészültségükről. A feladatlapokat a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet nyelvészoktatói és doktoranduszai értékelték. A javítás alatt Csobády Csilla a résztvevőknek bemutatta a Közép-európai Tanulmányok Karának épületeit.

A tesztírás ideje alatt a kísérő tanárok szakmai előadásokon vettek részt: az intézet nyelvészeinek a közoktatásban is hasznosítható témájú előadásait hallgathatták meg. Szabómihály Gizella előadásában a hivatalos stílus oktatásáról értekezett szlovákiai magyar helyzetben, Presinszky Károly pedig a Szlovákiai Magyar Nyelvjárási Hangoskönyvek tanórai alkalmazását mutatta be.

A versenyt és a szakmai előadásokat követően a szervezők ebéddel vendégelték meg a résztvevőket, majd a feladatok szóbeli bemutatására és értékelésére, illetve az eredmények kihirdetésére került sor. A verseny győztese Dávid Dóra lett, a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnáziumból (felkészítő tanár: Kulcsár Mónika), a 2. helyen pedig Molnár Ágnes, a komáromi Marianum Iskolaközpont diákja végzett (felkészítő tanár: Mózes Endre). A 3. helyezett Képesi Dóra lett a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumból (felkészítő: Bereck Annamária). A legeredményesebb 8 diák továbbjutott a Kárpát-medencei döntőbe, melyre 2025. február 27-én és 28-án között kerül sor a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban. Minden résztvevőnek és díjazottnak szívből gratulálunk!

Implom 01

Implom 02

Implom 03

Implom 04

Implom 05

Implom 06

Implom 08

Implom 09

Implom 10

Implom 11

Implom 12

Implom 13

Implom 14

Implom 15

Implom 16

Implom 17

Implom 18

Angyal László
Fotó: Decsi Zoltán, Hajabács Zsuzsa